Kanadai Magyar Hírlap

Csökkent a Konzervatív Párt támogatottsága Québecben

Írta: Kanadai Magyar Hírlap on október 5, 2008

Úgy tűnik, hogy Stephen Harper miniszterelnök akaratlanul új életet adott a szeparatista Bloc Québécois-nak az által, hogy 45 millió dollárt vont el a művészektől és, hogy kontraverzális kijelentéseket tett a művésztársadalomról. Heves reakciót váltott ki Harper azon kijelentése, miszerint az átlag kanadai állampolgár nem foglalkozik sokat a “gazdag” és “gálázó” művészekkel. Margaret Atwood, Kanada legismertebb kortárs írója, elmondta hogy ha Québecben élne, akkor most a szeparatista Bloc Québécoisra szavazna. Michel Rivard, egy québeci zenész pedig egy három perces videót készített (ami felkerült a YouTube-ra), melyben kanadai francia művészként egy angol bizottság előtt kénytelen megvédeni műveit. Felhasználva az összes angol-ellenes előitéletet, a filmben megjelenő bizottság tagjai franciául nem beszélnek és mielött döntenek arról, hogy Rivard kapjon-e támogatást, azt akarják tudni, hogy a művész hisz-e Istenben. 

 A legújabb Ipsos-Reid pártprefenciás felmérés szerint, a szeparatista Bloc Québécois 40 százalékon áll a francia többségű tartományban, míg a konzervatívok harmadik helyre szorultak a Liberális Párt után (24 százalék), és így a lakosság 18 százaléka támogatja a jobbközép kormánypártot. Darrell Bricker, az Ipsos Reid vezérigazgatója szerint a puha nacionalisták akik átvándoroltak a konzervatív táborba mennek vissza a Bloc Québécois-hoz, a keményebb federalisták pedig ismét a Liberális Pártot támogatják. Bricker elmondta, hogy a művészvitán kivül, Stéphane Dion, a Liberális Párt miniszterelnök-jelöltje jól szerepelt a francia nyelvű válaszási vitában és ezzel növelte támogatottságát a francia többségű tartományban.

Ha az országos adatokat nézzük, akkor kiderül hogy a Konzervatív Párt 37 százalékon áll, míg a liberálisokra a lakosság 23 százaléka szavazna.  A baloldali Új Demokrata Párt-ra a kanadaiak 19 százaléka szavazna és a Zöld Pártra pedig 10 százalék. A konzervatívok továbbra is vezetnek Ontario és British Columbia tartományokban.

 Kanadai Magyar Hírlap 

Posted in Közvélemény | Nincsenek hozzászólások »

Mindenki Stephen Harper-t támadta az angol vitában

Írta: Kanadai Magyar Hírlap on október 3, 2008

Stephen Harper, Stéphane Dion, Jack Layton, Gilles Duceppe, Elizabeth May

Stephen Harper, Stéphane Dion, Jack Layton, Gilles Duceppe, Elizabeth May

Az ellenzéki pártok heves támadásokat intéztek Stephen Harper konzervatív miniszterelnök ellen az angol nyelvű választási vitában. Csak egyszer fordult elő, hogy Jack Layton, a baloldali Új Demokrata Párt (NDP) vezetője oda fordult a mellette ülő Stephen Dion liberális miniszterelnök-jelölthez, hogy megkérdőjelezze azt a liberális szokást, mely verbálisan ugyan támadja a jobboldali kisebbségi kormányt, de végén szinte mindig támogatja Harper parlamenti törvény-javaslatait. Stephen Harper végig nyugodtan és higgadtan viselte a négy oldalról érkező össztűzt és ritkán támadta az ellenzéki pártokat. Szereplése langyos volt. Nem hibázott, olyat nem mondott ami árthatna pártjának, de egyben nem aratott kiütéses győzelmet Dion ellen.

Kanadai választási vita

Kanadai választási vita

Layton többször megemlítette, hogy a Konzervativ Párt még most sem hozta nyilvánosságra kampányprogramját, annak ellenére hogy a választási hadjárat utolsó szakaszában vagyunk. “Hol van a programja? Esetleg pulovere alatt?”–kérdezte Layton cinikusan, utalva a miniszterelnök kékszinű pulovereire, melyet állítólag azért hord, hogy “kedvesebbnek” és “melegebbnek” tünjön az amúgy nem túl karizmatikusnak tartott kanadai kormányfő. Harper azonban késöbb visszavágott amikor az államilag szubvencionált egészségügyre került a sor. Layton, Dion, Gilles Duceppe (a szeparatista Bloc Québécois vezetője) és Elizabeth May (a Zöld Párt jelöltje) mind egyetértettek abban, hogy a konzervatívok nem tesznek eleget súlyos orvoshiány enyhítésére és nem védik meg az egészségügyet a privatizációtól. Erre Harper azzal válaszolt, hogy ő még soha nem járt magánklinikába és kizárólag az állami rendszert használja. Ezzel a baloldali Laytonra utalt, akiről kiderült, hogy egyszer egy magánklinika szolgáltatásait vette igénybe.

A vita legfontosabb témája a gazdaság volt. Layton és Dion szerint Harper nem veszi a recesszió veszélyét elég komolyan és jobboldali politikája inkább a laissez-faire stratégiára koncentrál, mely szerint az államnak nincsen szerepe a gazdaságban és a magánszférában. “A gazdaság nincsen rendben és bárki Kanadában ezt elmondja Önnek. Önt vagy nem érdekli az egész, vagy teljesen inkompetens,”–mondta Layton.

Kanadai választási vita

Kanadai választási vita

Amikor a gazdaságról volt szó, Dion középpártinak akarta beállitani a liberálisokat. Szerinte a kanadaiak nem szeretik sem az NDP szocialista politikáját, sem pedig Harper jobboldaliságát. “A Liberális Párt már Harper elött csökkentette a cégek és vállalkozások által fizetett adót. Ez nem jobboldali politika. Ez nem baloldali politika. Ez egyszerűen józan politika,”–mondta Dion. De még a vita elején Harper azt állította, hogy Dion “pánikba esett” a számára nem előnyös közvéleménykutatások miatt és ezzel lehet magyarázni azt, hogy az előző esti francia vitán elöjött egy teljsen új gazdasági tervvel. A terv szerint a kormányfő 30 napig konzultálna a tartományi vezetőkkel és gazdasági szakértők a pénzügyi helyzetről.

A művészekről is vitatkoztak a pártvezetők és miniszterelnök-jelöltek, miután a Harper kormány 45 millió dollárnyi állami támogatást vont el a művészektől. Elizabeth May különösen hevesen támadta Harper a “gazdag” gálákra járó művészek elleni kirohanásait. “Az konzervativ tanácsadók úgy gondoltak, hogy szavazatokat lehet nyerni a rosszindulató megszoritásokkal. Ézért jöttek ezek a hülye megszoritások,”–mondta May.

Afganisztánnal kapcsolatban, Harper elmondta hogy ő mindenképpen támogatja a kanadai katonák kivonását 2011-ben. “Ha igazi békét és fejlődést akarunk elérni Afganisztánban, be kell tanitanunk az afgán rendőröket és hadsereget annak érdekében, hogy hatékonyabban tudják megvédeni a közbiztonságot. Ezt a célt nem érhetjük el, ha nincsen egy határidő”–mondta Harper. Dion többnyire egyetértett Harperrel ezen a dátumon. Mint ismert: éppen Jean Chrétien ex-miniszterelnök liberális kormánya küldött először kanadai katonákat Afganisztánba 2002 elején. “Ha csak egy percig is azt gondoltam volna, hogy itt invázióról van szó, azonnal kivontam volna a katonákat. A kanadaiak mindig csak azért küldjük katonáinkat más országokba, mert a békét, a demokráciát és a közbiztonságot akaruk elősegiteni,”–magyarázta Dion. Ezzel ellentétben, az NDP, a Bloc Québécois és a Zöldek már 2009 elején kivonták volna a csapatokat és nagyobb hangsúlyt fektettek volna a segélyre.

Egy Ipsos Reid felmérés szerint, a kanadaiak 31 százaléka gondolta azt, hogy Harper győzött a vitán, mig második helyen találta magát Layton 25 szálalékéval. A választók 17 százaléka találta May-t a leghatékonyabbnak és csak 15 százalék gondolta azt, hogy Dion volt a legerősebb szereplő. Október 14-én kerül sor a federális választásokra.

Kanadai Magyar Hírlap 

Posted in Stephen Harper | Nincsenek hozzászólások »

Stéphane Dion győzött a francia vitán

Írta: Kanadai Magyar Hírlap on október 2, 2008

Stephen Harper, Stéphane Dion, Gilles Duceppe, Jack Layton

Stephen Harper, Stéphane Dion, Gilles Duceppe, Jack Layton

Stéphane Dion, a Liberális Párt miniszterelnök-jelöltje volt az egyértelmű győztes a Radio-Canada közszolgálati televízió áltat sugárzott választási vitán. Az Ipsos Reid felmérése szerint, a megkérdezett szavazók 40 százaléka gondolta azt, hogy Dion szerepelt a legjobban a kétórás francia vitán. A liberális vezért követte második helyen Gilles Duceppe 24 százalékával, a szeparatista Bloc Québécois részéről és harmadik helyen találta magát Stephen Harper konzervativ miniszterelnök 16 százalékkal. A megkérdezettek 11 százaléka gondolta azt, hogy Jack Layton, a baloldali Új Demokrata Párt (NDP/NPD) vezetője szerepelt a legjobban. A parlamenten kivül Zöld Párt vezetője, Elizabeth May, most szerepelt először választási vitában, francia nyelvtudása kezdetlegesnek tűnt és a tévé nézők csupán 1 százaléka gondolta úgy, hogy ő volt a legerősebb szereplője a politikai összetűzésnek. 

Dion-nak rendkivül fontos volt az erős szereplés és határozott megjelenés, mivel francia anyanyelvű és eddig valamennyi felmérés szerint messze Harper mögött van népszerűségben. Dion elmondta, hogy amennyiben a liberálisok alakithatnak kormányt az október 14-ei választások után, egy öt pontból álló gazdasági tervvel állnak elő. Dion hevesen támadta Harpert és miniszterelnökségét a vita során és a kormányfő pedig kissé szokatlan módon csendben mosolygott és az időnként nehézkes francia nyelvtudásával próbált válaszolni a vádakra. “Ön csökkentette a demokrácia minőségét Kanadában. Amikor felsoroltam az afganisztáni háborúval kapcsolatos problémákat, Ön azt mondta, hogy olyan vagyok mint a Talibán. Amikor nem olyan régen azt mondtam, hogy ön álmodik a gazdasággal kapcsolatban és, hogy itt komoly gazdasági problémák vannak, Ön azt állitotta, hogy és en recessziót akarok. Ön úgy viselkedett mintha a független tudósok politikai ellenfelek lettek volna és politikai ellenfeleivel úgy bánt, mintha ők ellenségek”–mondta nyomatékkal Dion.

Amikor Harper azt állitotta, hogy a Liberális Párt környezetvédelmi programja gazdasági összeomláshoz vezetne, Dion azt mondta, hogy a miniszterelnök maga jelenti a legnagyobb veszélyt. “Gazdasági rizikó? Ön a veszélyes. Ön azt gondolja, hogy az államnak nincsen szerepe a gazdaságban!”–mondta Dion, utalva a kormány jobboldali politikájára.

Kanadai Magyar Hírlap

Posted in Liberális | Nincsenek hozzászólások »

CBC Palin attack raises questions about state-funded television

Írta: Kanadai Magyar Hírlap on Szeptember 29, 2008

Heather Mallick

Heather Mallick

After receiving more than 300 complaints from viewers, the Canadian Broadcasting Corporation (CBC) has issued an apology for an online opinion piece published on the CBC News website, which concluded that Republican Vice Presidential candidate Sarah Palin looked like a “porn star.” Written by prominent freelance writer Heather Mallick, the column argued that Palin was chosen by Presidential hopeful John McCain, in order to appeal to the Republican Party’s “unlettered” and “white trash” wing. Yet of all the not-too-subtle innuendos and smears, Mallick’s attack on Palin’s family sparked the most outrage. “Seventeen-year-old Bristol has what is known in Britain as the look of the teen mum, the ‘pramface.’ Husband Todd looks like a roughneck; Track, heading off to Iraq, appears terrified. They claim to be family-obsessed while being studiously terrible at parenting. What normal father would want Levi ‘I’m a f-ckin’ redneck’ Johnson prodding his daughter,” wrote Mallik.

CBC News publisher John Cruickshank issued a statement earlier today in which he expressed regret for having published Mallick’s piece. “Mallick’s column is a classic piece of political invective. It is viciously personal, grossly hyperbolic and intensely partisan. And because it is all those things, this column should not have appeared on the CBCNews.ca site,” wrote Cruickshank.

The National Post, Canada’s second largest daily newspaper and a long-time critic of the public funding mechanism which sees tax dollars pay for the CBC’s programming, attacked the piece last week and called into question the public broadcaster’s judgment for publishing it. CBC ombudsman Vince Carlin believes that the public broadcaster must seek to publish material from a more diverse group of writers on its website, as in its current form is “very narrow in range.” Jonathan Kay, a columnist with the National Post, suggested that the CBC had a “subtle, pervasive left-wing tilt” and that Mallick was “turning the public broadcaster into just another left-wing blog.”

Kay’s column, however, raises an old debate on whether or not the CBC–widely perceived on the right of the political spectrum as having a liberal bias–should continue to receive close to a billion dollars in public funding. The Post columnist suggested that incidents such as these, as well as the CBC’s less than amicable relationship with the current Conservative minority government might convince Prime Minister Stephen Harper to re-examine the CBC’s funding should he receive a majority mandate in the October 14th elections. “The folks at the CBC might want to take care of their credibility problem before it’s too late. Otherwise, I suspect, the next government will take care of it for them,” wrote Kay.

The CBC is hardly the only public broadcaster to face scrutiny for its perceived political bias. More familiar to many of our readers might be the long-standing controversy surrounding Hungary’s Magyar Televízió (MTV), the country’s state-funded television station. Originally, the Hungarian broadcaster received funds through a television license paid by all households. A new funding scheme was devised six years ago, and since then MTV is the recipient of various government grants. The station, however, has long been seen by those on the right as having a pro-Socialist bias, and as a result, members of the opposition party Alliance of Young Democrats (Fidesz) have refused to appear on the station’s independently produced morning news show, Napkelte.

Canadian Hungarian Journal

Posted in English Articles | 1 Comment »

Harper szerint a munkásosztályt nem érdekli a művészek gálái

Írta: Kanadai Magyar Hírlap on Szeptember 24, 2008

Stephen Harper miniszterelnök

Stephen Harper miniszterelnök

Stephen Harper konzervatív miniszterelnök nem közkedvelt személy manapság a művészek köreiben, mivel jobbközép kormánya 45 millió dollárral csökkentette a művészetnek és kultúrának szánt állami támogatást. De Harper szerint az áltlag kanadai munkást aligha érdekli majd, hogy a művészek kevesebb pénzt kapnak a jobbközép kormánytól és egy kissé populista fordulattal nyilvánvalóvá tette, hogy ő inkább a munkászosztály oldalán áll. „Amikor az áltlag dolgozó emberek hazaérnek a munkából, felkapcsolják a televíziót és ott egy gazdag gálát látnak, mely az adófizetők pénzéből jött létre, miközben a gálán lévő emberek azt mondják, hogy nem kapnak elég szubvenciót…nem hiszem, hogy az e féle panaszok hatnának mindennapi emberekre,” mondta Harper egy saskatooni kampánystopon.

Jack Layton, a baloldali Új Demokrata Párt (NDP) vezetője azonban elmondta, hogy a kanadai művészek túlnyomó többsége nem gazdag, hanem minimálbérből él és a művészetből sokat nem keresnek. „Nem nagyon érti a művészetet és kultúrát, valamint ennek fontosságát itt Kanadában”-mondta Layton Harper miniszterelnökről. Stéphane Dion, a Liberális Párt miniszterelnök-jelöltje már hetek óta támadja a művészeknek szánt szubvenciók csökkentését. „Meg kell állítani ezt az embert”-mondta Dion a jobbközép kormányfőre utalva.

Kanadai Magyar Hírlap

Posted in Konzervatív | Nincsenek hozzászólások »

Parlamenti többség küszöbén a Konzervatív Párt

Írta: Kanadai Magyar Hírlap on Szeptember 21, 2008

Kanadai pártok

Kanadai pártok

A legújabb Canadian Press Harris-Decima közvéleménykutatás szerint, a parlamenti többség küszöbén találja magát Stephen Harper miniszterelnök Konzervatív Pártja. A szavazatok minimum 40 százalékát kell megszerezni, hogy bármelyik pártnak is többsége lehessen a 308 képviselőböl álló kanadai parlament alsóházában. Ha “ma” lennének a választások, a lakosság 38 százaléka szavazna a jelenlegi jobbközép kormánypártra és 25 százalék a Liberálisokra. A kisebb balodali ellenzéki pártok közül az Új Demokrata Párt (NDP) 15 százalékon áll, a parlamenten kivüli Zöld Párt 12 százalákot tudhat magáénak és a szeparatista Bloc Québécois–mely csak Québec tartományban indit egyéni jelöltet–8 százalékon áll országszerte. Az utóbbi napokban a konzervatívok 2 ponttal erősödtek, míg a liberálisok 2 ponttal gyengültek. A felmérés 1,307 választópolgárt keresett fel szeptember 16 és 18 között.    

Ami különösen érdekes a Konzervatív Párt jelentős előnyében az, hogy a jobboldal kampányt számos kínos esemény jellemezte az elmúlt hét során. A napokban kiderült, hogy Gerry Ritz agrárminiszter azon a liszteriózis fertőzésen viccelődött, melytől 18-an meghaltak az elmúlt hónap során. Amikor kiderült, hogy Prince Edward szigeten is volt halálos áldozat, akkor a konzervatív miniszter azt akarta tudni, hogy nem-e esetleg liberális ellenfeléről, Wayne Easter-ről van szó. Késöbb Stephen Harper miniszterelnök “izléstelennek” minősítette az elhangzottakat, de nem követelte Ritz lemondását. Stéphane Dion liberális miniszterelnök-jelölt és Jack Layton, az NDP vezetője továbbra is Ritz menesztését követelik.

Kanadai Magyar Hírlap

Posted in Közvélemény | Nincsenek hozzászólások »

A Bloc Québécois a konzervatív többségtől védené az országot

Írta: Kanadai Magyar Hírlap on Szeptember 19, 2008

A szeparatista Bloc Québécois

A szeparatista Bloc Québécois

Gilles Duceppe, a szeparatista Bloc Québécois vezetője elmondta, hogy egyedül az ő pártja akadályozhatja meg azt, hogy a jobboldal többséget szerezzen a kanadai Alsóházban. Duceppe pártja–mely az utóbbi időben óvatosan kerüli a szeparatizmus körüli vitát és most már csak egyszerűen Québec képviseletéről beszél–egyben nacionalista és baloldali. Éppen ezért aligha vállalhat közösséget a Konzervatív Párttal, mely támogatja Kanada részvételét az afganisztáni háborúban és amely jobbközép nézeteiért ismert, különösen a társadalmi kérdésekben.

“Nézzék meg, hogy mit igért Harper miniszterelnök és hogy a végén mit tartott be igéreteiből. Nem a konzervatívok képviselik Québec érdekeit,” mondta Duceppe. A veterán pártvezér arra is rámutatott, hogy az UNESCO-ban még mindig nem képviselteti teljes magát teljes joggal Québec–függetlenül Kanadától–annak ellenére, hogy Harper éppen ezt igérte 2006-ban. “A québeci képviselő csak akkor szólalhat fel, amennyiben egyetért a kanadai állásponttal,” magyarázta a Bloc vezetője. A napokban Duceppe azt is állitotta, hogy a konzervatív kormány kétnyelvűséget szeretne bevezetni Québec tartományban, mivel Harper pártja ellenzi a 101-es törvény azon részeit, melyek korlátozzák az angol használatát bankokban és postai hivatalokban és a franciát jelölik ki mint az egyedüli hivatalos nyelv.

Duceppe bizonyára már felfedezte azt, hogy a konzervatívoknak jelentös esélyük van arra, hogy a vidéken szavazatokat vegyenek el a Bloc Québécois-tól. Különösen ott, ahol jelentős a ”puha nacionalista” tábor, mely egyre inkább távolodni kezd a Bloc baloldali politikájától. Ahhoz, hogy a konzervatívok valóban többséget szerezzen a kanadai parlamentben, minimum duplázni kell a jelenleg 11 egyéni képviselőből álló québeci delegációjukat és ezek a választókerületek mind a Bloc Québécoisra szavaztak a 2006-os választásokban.

Kanadai Magyar Hírlap

Posted in Bloc Québécois | Nincsenek hozzászólások »

Voices and visions of Canadian culture in Hungary

Írta: Kanadai Magyar Hírlap on Szeptember 19, 2008

Professor Katalin Kürtösi, a visiting Scholar from the University of Szeged, will be giving a talk on Canadian culture in Hungary at the University of British Columbia (Buchanan Tower, room 599), on Friday, September 26th from 4:00 - 5:00pm.  Admission is free.
Entitled “Voices and Visions of Canadian Culture in Hungary after the Political Changes,”  the paper will examine how a European “small nation’s” cultural life is responding to a “less-known” culture. The research project is a follow-up of a systematization of the Hungarian translations of Canadian literature between 1920 and 1985.

This time the main areas of interest are:

  • How the changes in cultural policy (publishing) influenced what kind of books have been translated and published.
  • Translatability, personal experiences as translator of Canadian works both from English and from French.
  • The role of anthologies.
  • Canada on Hungarian stages (Canadian companies visiting - very few Canadian plays staged in Hungarian).
  • Canadian Voice: songs by L. Cohen in Hungarian.
  • Visions of Canada: exhibitions (sculpture, photos, painting) - active participation in Hungarian cultural festivals.

 
The paper will use a theoretical framework and offer a table of Canadian literature in Hungarian translation.
 
Katalin Kürtösi is associate professor at the Department of Comparative Literature, Faculty of Arts, University of Szeged, Hungary. She studied Canadian literature at Carleton University, Ottawa (1983-84) and was a post-doctoral researcher at the Department of Comparative Literature, Université de Montréal (1993). Her specialization is theatre and drama in Canada (in English, in French and by ethnic playwrights) - her monograph entitled Reality or Illusion? Metadramatic Elements in North American Plays (in Hungarian) was published in November 2007. She has been editor-in-chief of the Central European Journal of Canadian Studies/Revue d’études canadiennes en Europe Centrale since 2001.

 New Hungarian Voice

Posted in English Articles | Nincsenek hozzászólások »

Hungarian literary evening set to take place in Ottawa

Írta: Kanadai Magyar Hírlap on Szeptember 13, 2008

Hungarian poet Miklós Radnóti

Hungarian poet Miklós Radnóti

Two young, talented artists from Hungary will delight us with their special multi-media program about Miklós Radnóti, the great Hungarian poet. Miklos Turek, prize-winning actor will perform a dramatized piece about and using the works of Radnoti; Kornel Nagel, visual artist will exhibit 25 graphic works he recently created inspired by Radnoti’s work. This program is the premiere of a North American tour by this team; Ottawa is leading the way!

What: Literary-drama presentation in Hungarian by/about/inspired by Miklos Radnoti, performed by Miklos Turek; accompanied by an exhibition of graphic works by Kornél Nagel. Words of Introduction by our Ottawa friend, Dr Ferenc Andai, historian, writer and fellow prisoner of Radnoti in Bor. Refreshments and conversation with the artists to follow the performance.

When: Thursday, September 25th 2008 at 7 pm

Where: Dominican University College, 96 Empress Ave, Ottawa (There is a car park attached to the building and also parking on the street)

Tickets: $25.00 at the door or $20.00 if reserved in advance at 613 567-5756 or by writing to editor@hungarianpresence.ca

Please reserve your tickets in advance as seating is limited.

Judy Young Drache

 

Posted in English Articles | Nincsenek hozzászólások »

A főkormányzó feloszlatta a kanadai parlamentet

Írta: Kanadai Magyar Hírlap on Szeptember 8, 2008

Stephen Harper, Stéphane Dion, Gilles Duceppe és Jack Laytok.

Stephen Harper, Stéphane Dion, Gilles Duceppe és Jack Layton.

Vasárnap reggel egy előrehozott választás előtt találtuk magunkat Kanadában, miután Stephen Harper konzervatív miniszterelnök felkérte Michaelle Jean főkormányzót, hogy oszlassa fel a parlamentet. II Erzsébet királyző hivatalos képviselője ezt meg is tette. “Eljutottunk egy olyan ponthoz, amikor választani kell egy határazott irány és a bizonytalaság között”–mondta Harper.

Október 14-én kerül sor a választásokra és a legtöbb elemző úgy látja, hogy különösen negatív választási hadjáratra számithatunk. Ezt jelezte Stéphane Dion, az ellenzéki Liberális Párt miniszterelnök-jelölt szavai is, aki szerint Harper egy “titokzatos, centralizáló és jobboldali” vezető. De Harper jelenleg sokkal jobban áll mint Dion. A konzervatívok több pénzt gyüjtöttek össze az elmúlt hónapok alatt mint liberális ellenfelei és a jelenlegi kormányfő népszerűbb mint a liberális miniszterelnök-jelölt, akinek angol nyelvtudása még most is korlátozott és kampánybeszédei sokszor inkább száraz is komplikált tudományos előadásokhoz hasonlítanak. Ez talán nem meglepetés, hiszen Dion évekig professzorként dolgozott a Montreáli Egyetemen.

Négy parlamenti párt és egy tucat kisebb párt közül választhatnak a kanadai szavazók. A konzervativokon és a liberálisokon kivül, a szeparatisa Bloc Québécois továbbra is a harmadik legnagyobb párt a kanadai országgyűlésben, bár jelölteket csak Québec tartományban inditanak. Gilles Duceppe, a Bloc vezetője nagy kihivás előtt áll, mivel a konzervativok egyre erősebbek a francia többségű tartomány vidéki választókerületeiben és elképzelhető, hogy a liberálisok megerősitik poziciójukat Montreálban. Justin Trudeau, a néhai miniszterelnök fia Papineau-ban indul a Liberális Párt szineiben, ahol 2006-ban a Bloc nyert.

Az Új Demokrata Pártnak (NDP) sem lesz könnyű dolga. A hagyományosan baloldali, szociáldemokrata párt miniszterelnök-jelöltje, Jack Layton feladata, hogy megakadályozza a baloldali szavazók átvándorlását az egyre erősebb Zöld Párt irányába, illetve a liberálisok balszárnyá felé.

A konzervatív főpillérek közé tartozik a közbiztonság, a gazdasági stabilitás, a kanadai szuverenitás növelése az északi-sark felett és enyhe adócsökkentés. A liberálisok inkább a környezetvédelemre koncentráltak idáig és erőteljesen ellenzik a Harper kormány azon döntését, mely állami támogatást vont meg a művészektől és kulturális egyesületektől. A baloldali és szeparatisa Bloc Québécois üzenete most nem annyira a Kanadától való leszakadás, de sokkal többet hallhatunk arról, hogy Duceppe pártja az egyedüli mely kereszülhúzhatja a konzervatívok álmait egy többségi kormányról. Az NDP pedig az átlag családok érdekeiről beszél, különösen a munkahelyek megőrzéséről, az egészségügy modernizációjáról és a környezetvédelemről.

Harper miniszterelnök konzervatív kormánya 2006 januárjában került hatalomra, de mivel csak kisebbségi státuszban volt, bizalmatlansági inditvánnyal megdönthette volna az ellenzék. Ugyanakkor a kormányfő joga, hogy feloszlassa a parlamentet a főkormányzó segítségével, még akkor is ha éppen a konzervatívok szavaztak meg egy olyan törvényt melynek értelmében a következő választásokra csak 2009 októberében került volna sor.

Kanadai Magyar Hírlap

Posted in Konzervatív | Nincsenek hozzászólások »

Ismét három kanadai katona halt meg Afganisztánban

Írta: Kanadai Magyar Hírlap on Szeptember 6, 2008

Elesett kanadai katonák

Elesett kanadai katonák

Három kanadai halt meg Afganisztánban és öten megsérültek ezen a héten, amikor Taliban harcosok megtámadták páncélozott gépjkocsijukat. Andrew Grenon, Mike Seggie és Chad Horn mind a Princess Patricia’s Canadian Light Infantry nevet viselő ezredhez tartoztak és közel hat hónapja szolgáltak Afganisztánban. Stephen Harper, Kanada miniszterelnöke, elmondta hogy imáiban tartja az elesett katonák családjait. “Katonáink akik Afganisztánban harcolnak mind rendkivül bátor és nők és férfiak akik életüket áldozzák fel országunk értékeiért és azért, hogy megsegitsék embertársaikat”–mondta Harper miniszterelnök. 

Eddig 96 kanadai katona és egy diplomata halt meg az afganisztáni harcokban.

 Kanadai Magyar Hirlap

Posted in Afganisztán | Nincsenek hozzászólások »

A liberálisok és konzervatívok előrehozott választásról beszélnek

Írta: Kanadai Magyar Hírlap on Augusztus 26, 2008

Stéphane Dion (bal) és Stephen Harper (jobb)

Stéphane Dion (bal) és Stephen Harper (jobb)

Stephen Harper konzervatív miniszterelnök és Stéphane Dion, az ellenzéki Liberális Párt vezetője is egyre többet beszél az előrehozott választásokról, csak éppen nem egymással hanem a médián keresztül üzenve. A konzervatívok által elfogadott új törvény szerint 2009 októberében kerülne sor a következő federális választásra, de most úgy tűnik, hogy Harper minél hamarabb elkezdené a választási kampányt, remélve hogy annak eredménye egy megerösödött konzervatív kisebbségi kormány lesz vagy akár egy gyenge többség a kanadai Alsóházban. “Szerintem egészen nyilvánvaló, hogy a liberálisok meg akarják buktatni a kormányt, csak éppen nem áll szándékuk a pontos dátum bejelentése. Egyre inkább látható, hogy két egymással ellenálló elképzelés alakult a parlamentben arról, hogy milyen irányba haladjon tovább az ország. Nehéz gazdasági időkben élünk és ezt a helyzetet még át kell gondolnom. Nem arról van szó, hogy választást szeretnék, de úgy tűnik, hogy ez a valóság”–mondta Harper. Ugyanakkor azt is bejelentette, hogy 100 millió dollárt fektett Kanada az északi-sarok feltérképezésébe.

Dion azonban úgy látja, hogy Harper mindenképpen választást akar és szerinte ennek oka az, hogy így bebiztosíthatja a konzervatív kormány jövőjét mielőtt egyre nagyobbak fejfájást okoznak a gazdasági problémák. Az viszont igaz, hogy a miniszterelnöki hivatal felhivta a liberális vezető irodáját és kérte, hogy Dion vegyen részt egy négypártos találkozón a baloldali Új Demokrata Párt vezetőjével és a szeparatista Bloc Québecois-val együtt. De Dion bejelentette, hogy csak szeptember 9 után érne rá. A konzervatívok ezt úgy fogták fel, mintha a legnagyobb ellenzéki párt már kommunikálni sem hajlandó a jobboldali kormánnyal. A legtöbb elemző szerint itt inkább arról lehet szó, hogy szeptember 8-án időközi választásokat rendeznek három federális választókerületben és elképzelhető, hogy a konzervatívok egyikben sem nyernek. Ezért nem áll Harper érdekében az időközi választások kivárása.

Craig Oliver, a CTV kanadai televízió veterán politikai elemzője szerint a választást valószinű, hogy szeptember 5-én vagy szeptember 6-án hirdetnék ki. Ez annyit jelentene, hogy október 14-én lenne a szavazás. De ha Harper mégsem sétál át a főkormányzó ottawai rezidenciájához és nem kezdeményezi a parlament feloszlatását, nincsen sok esély arra, hogy a konzervativ kormány túléli az őszi szezont. Az ellenzéki pártok már külön-külön kijelentették, hogy nem fogják támogatni Harper kezdeményezéseit.

A legutóbbi közvélemény-kutatások azt mutatják, hogy a liberális és konzervatív szavazótábor mérete többnyire egyforma, bár a konzervativ szavazók jelenleg egy kicsit jobban motiváltak. A Konzervatív Pártnak szintén jóval több pénze van a választási hadjárathoz és már hónapok óta felkészültek arra a lehetőségre, hogy megbukhat a kisebbségi kormány. De elképzelhető, hogy a Maple Leaf hús és felvágott termékek körüli fertőzéses botrány (melynek következtében 6-an meghaltak) a konzervatívoknak fog ártani, hiszen a kormányon belül voltak olyan vélemények, hogy visszakéne fogni a kanadai állam szerepét az ellenőrzésekben.

Kanadai Magyar Hírlap

Posted in Konzervatív | Nincsenek hozzászólások »

Három kanadai katona halt meg Afganisztánban

Írta: Kanadai Magyar Hírlap on Augusztus 23, 2008

Kanadai katonák

Kanadai katonák

Három kanadai katona esett el Afganisztánban amikor felrobbant mellettük egy improvizált pokolgép. Az incidens a Zhari tartományban történt a kanadai honvédség szóvivője elmondása szerint. A három elhunyt katona–Shawn Eades, Dustin Roy Robert Wasden és Stephan John Stock–Edmontonból származott és a Princess Patricia nevet viselő ezredhez tartoztak. Eddig 93 kanadai katona esett el az afganisztáni csatákban.

Kanadai Magyar Hirlap

Posted in Afganisztán | Nincsenek hozzászólások »

Meghalt egy kanadai segélydolgozó Afganisztánban

Írta: Kanadai Magyar Hírlap on Augusztus 14, 2008

Kanadai segélydolgozó

Kanadai segélydolgozó

Az afganisztáni háború legujabb kanadai áldozata lett a 40 éves Jacqueline Kirk, egy kanadai-brit állampolgárságú segélydolgozó. Kirk a montreáli Outremont kerületből származott és a McGill Egyetem professzoraként dolgozott. Afganisztánban az International Rescue Committee munkatársaként vett részt humanitáriánus feladatokban. Kirkkel együtt életét vesztette egy másik kanadai állampolgár is (Shirley Case), amikor gépjárműjüket támadás érte.

Jacqueline Kirk-en kivül egy ujabb kanadai katona is elesett Afganisztában az elmúlt napok során. Az edmontoni Erin Doyle a héten húnyt el. Eddig 90 kanadai katona, egy diplomata, egy segélydolgozó és egy kanadai állampolgár halt meg Afganisztánban 2001 óta.

Kanadai Magyar Hirlap

Posted in Afganisztán | Nincsenek hozzászólások »

Randalírozás tört ki Montreál utcáin

Írta: Kanadai Magyar Hírlap on Augusztus 11, 2008

Randalirozás Montreálban

Randalirozás Montreálban

Vasárnap este fiatalok randalíroztak Észak Montreálban, miután egy rendőr lelőtte a 18 éves Freddy Villanueva-t egy utcai konfrontációban. Villanueva belehalt sérüléseibe. Vasárnap este számos autót gyújtottak fel ismeretlen fiatalok Észak Montreál utcáin és a CTV kanadai televízió információi szerint molotov koktélokat is használtak a randalírozók. Egy rendőr megsebesült az utcai harcokban, amikor lábon lőtte egy ismeretlen tettes és egy mentős is megsérült amikor egy molotov koktéllal dobták meg. Szerencsére nem robbant fel a bomba. Ezen kivül, a tűzoltókat is támadás érte és a helyi tűzoltóság három gépkocsiját is megrongálták. Késöbb a tűzoltóság épületét voltak kénytelenek kiüriteni, miután ismeretlen randalírózok egy molotov koktélt dobtak be az egyik ablakon. A Montreáli Közlekedési Vállalat (STM) is károkat szenvedet, miután számos buszmegállót rongáltak meg.

Észak Montreal Québec tartomány legnagyobb városának egyik sokszinű negyede ahol már egy ideje feszültség tapasztalható a lakosság és a rendőrség között. Yvan Delormes, a montreáli rendőr főkapitány elmondta, hogy eddig hat gyanusítottat vettek őrizetbe.

Kanadai Magyar Hírlap

Posted in Québec | Nincsenek hozzászólások »